Kommunikációs Tábor – ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

2014 szept. 26-28 vettem részt a Munkanélküli Fiatalok Fóruma által rendezett Kommunikációs Tréningen.

”Maga a tréning péntek délután kezdődött egy kötetlen bemutatkozó résszel illetve szintén lazább, de annál mókásabb szerepjátékokkal. Ahol pl. egy amolyan “megmondom ki vagy” keretében megtudhattam, hogy az átlag ember mennyi előítélettel rendelkezik a másik felé, anélkül hogy egyáltalán ismerné őt. A szombati napot már az első nap jó hangulatából adódóan már sokkal oldottabban kezdtük, ezen a napon a különféle kommunikációs eszközökről és ezekre adott helyes viselkedési formákról volt szó, és ami számomra külön kiemelendő, hogy úgynevezett próba állásinterjúkon is részt vehettem. Itt különböző karakterekkel ellátott képzeletbeli HR-esek előtt kellett helyt állnom, ami sokszor közel sem bizonyult könnyű feladatnak, de ezáltal olyan információkra, és trükkökre tettem szert, amiket a jövőben minden bizonnyal használni fogok.

A harmadik nap ismét egy kicsit kötetlenebbre sikerült, de ennek is köszönhetően kiváló hangulatban telt, ahol szerepjátékokon és rejtvényeken keresztül megismerhettük a különböző embertípusokat és ezek reagálási módjait. Ebből a napból a szerepjátékokkal általunk eljátszott – néha egy kicsit túlzott – karakterek maradtak emlékezetesek, akikkel persze a mindennapi életben is találkozunk, valamint a nap végi összegzés, ahol mindenki egy már összeszokott csapatként elmondhatta a tréning élményeit, pozitívumait és esetleges javító célzattal esetleges hibáit is.

Részemről elmondhatom, hogy egy kiváló hangulatú, információszerzés terén hasznos tréningen vettem részt segítőkész emberekkel, és ami külön tetszett a három napos training folyamán az hogy saját kérésre – lásd állásinterjú – akár saját magam is alakíthattam a programot,valamint a trainerek nyitottsága, és segíteni akarása. Ha valaki hasonló “megmérettetésen” szeretne részt venni, mindenképp csak ajánlani tudom az MFF programjait.”

Megosztás
Keresés az oldalon
Erasmus+
Kövess minket!

Facebook

Támogatóink