Pályaorientációs Tábor 2020!

Idén is megrendeztük a pályaorientációs táborunkat 2020. július 27-től 31-ig, az Egyensúly AE Egyesület Baukó utcai központjában. Az idei (harmadik) tábor iránt igen élénk volt az érdeklődés, összesen végül 18 fiatal részvételével vágtunk bele a kalandba. A táborvezető, Mikó Melinda munkáját két önkéntes segítette, Tóth Erika és Tomka Töhötöm Tamás.

A hagyományokhoz híven az első nap az ismerekedésről és a téma megismeréséről szólt, a második naptól pedig nyakunkba vettük a várost. Betekinthettünk a rendvédelmi dolgozók mindennapjaiba, ellátogattunk a Foglalkoztatási Osztály Pályaorientációs és Módszertani Központjába. Idén is vendégül látott minket a BSZC Kemény Gábor Technikum, ahol a továbbtanulásról és az iskolában zajló oktatásról, szakmai munkáról tájékozódtunk. Csütörtökön Kádár Ferkó és Kádár Manni otthonukban fogadott minket, ami egyben a munkahelyük is. Manni és Ferkó hagyományos népi mesterségekkel foglalkoznak, és vállalkozóként bejárták már Magyarország minden települését, és nemzetközi fesztiválokon is népszerűsítik hazánkat. Mannitól a mézeskalács készítés alapjait tanultuk meg, és az árnyas lugas alatt mézest díszítettünk. Elmesélték nekünk, hogy miért szép, de ugyanakkor kalandos, olykor lemondásokkal járó az általuk választott életforma. Nagyobbik fiúk Kádár Kende, Békéscsaba jelenlegi diák-polgármestere a városban zajló diákéletről, a DÖK-ről és a Garabonciás Napokról mesélt. A nap végén pedig Ferkó „korhű” fotót készített rólunk. A tábort egy szegedi kirándulással zártuk, ahol a Szegedi Szabadtéri Színház marketing vezetője várt minket, részletesen mesélt a munkájáról és a színház egészéről. Délután az Alternatíva Egyesületnél a tanodákról és a civilek változatos munkájáról kaptunk ízelítőt.

A résztvevők visszajelzései név nélkül a táborral kapcsoaltban:

Mit tanultál a táborban?

  • „Sok mindent a munkahelyekről meg ilyenek.”
  • „Megismerhettem az autószerelést, ami nagyon megtetszett.”
  • „Olyan szakmát kell választani, amit szeretni fogok”
  • „Barátokat szerezni rövid idő alatt.”
  • „Sok mindent.”
  • „Az alapszakmákat, amikkel könnyen gyorsan megismerkedhettem”
  • „A mai világban a pályaválasztás nem egy egész életre szól.”
  • „Hogy minden szakmának megvan a maga szépsége.”
  • „Hogy bármi leszek, fontos leszek az élet körforgásában”
  • „Nyitottabb lettem.”

Rólunk írták: Pályaorientációs délelőtt a Keményben

Külön köszönjük a Békéscsabai Család és Karrier PONT munkatársainak, hogy befogadták az idei táborunk résztvevőit, és helyszínt biztosítottak számunkra.

Megosztás
Keresés az oldalon
Erasmus+
Kövess minket!

Facebook

Támogatóink