Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Működésünk keretében számos módon tudunk az érdeklődők rendelkezésére állni, segíteni munkavállalásukat. Ezek elsősorban az alábbiak:

  • Magánszemélyeknek: Pályaorientációs és karrier tanácsadás

Karrier tanácsadóink egyéni vagy kis csoportos tanácsadások lebonyolítását vállalják. Ennek jól kialakított folyamata van, mely kétheti rendszerességgel, összesen 6 találkozásból áll, és az alábbi modulokból áll: (1) Önismeret, (2) Munkaerőpiac, (3) Keresési technikák, (4) Önéletrajz, (5) Állásinterjú, (6) Munkahely megtartás.

Szolgáltatásaink

  • Osztályoknak: Rendhagyó osztályfőnöki órák, előadások

Kollégáink kérésre iskolákban is tartanak, 20-50 fős közönség számára tájékoztatókat pályaorientáció, karrierépítés témakörben. Ezek elsősorban előadás jellegűek, azonban építenek a diákok aktv figyelmére, közreműködésére.

Szolgáltatásaink

  • Mindenkinek: Workshopok, képzések, pályaorinetációs táborok szervezése

Rendszeresen szervezünk irodánban, az Andrássy Úti Társaskörben különböző témájú eseményeket az érdeklődők számára. Ezeken rend szerint Békés megye legnagyobb foglalkoztatói is képviseltetik magukat, hogy bemutassák a nálik elérhető karrierlehetőségeket is.

Szolgáltatásaink

Tevékenységünk folyamán kiemelt célcsoportként tekintünk az ifjúsági korosztályra, de az idősebbeket is szívesen látjuk.

A szolgáltatásaink igénybevétele csak előre egyeztetett időpontokban lehetséges. Keressenek minket a +3620-298-9619 telefonszámon, vagy a bcskarrieriroda@gmail.com e-mail címen.

Várjuk megkeresésüket!

Keresés az oldalon
Események
Kövess minket!

Facebook

Támogatóink
Erasmus+ Nemzeti Együttműködési Alap Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Miniszterelnökség